Kockázati tőke blog

Sokan vágnak bele a befektetőkeresésbe, és csak keveseknek sikerül végül befektetőre találni. Vajon a többiek erőfeszítései kárba vesznek, vagy hasznosítható a befektető keresés alatt szerzett tapasztalat? Vajon a befektetőknek készített üzleti tervek, a cégstratégia és a jövőre vonatkozó tervek alapos átgondolása fölösleges volt-e, vagy nyerhet vele a cég?

A tapasztalt cégtulajdonosok egyértelműen állítják, hogy a keresésbe invesztált energia megtérülhet akkor is, ha végül a cég nem talál befektetőre. Magyarázat helyett álljon itt Zsoldos Péter nagyszerű sci-fi szerzőnk Távoli tűz című könyvének két részlete.

A regény egy elképzelt késő bronzkori – kora vaskori világban zajlik. Az idézett részben Avana városállam királya kereskedelmi szövetséget tervez kötni a rettegett Demgal harcos népével, a naunikkal, akiktől vasércet szeretnének szerezni. Ehhez azonban eddig soha nem látott pontossággal ki kell számolnia, milyen javakat tud számára felajánlani, át kell gondolnia Avana egész gazdaságát. Az előzetes tárgyalásokról a király jobb keze, Numda tudósít.

Újra húzott egyet a korsóból, azután folytatta (Numda):

 

- A szövetség minden apróságát följegyezték Demgal írnokai, és én is a mi írásunkkal. Tehát felírtam mindent, de annyiszor végig gondoltam azóta, hogy el tudom mondani írás nélkül is. Akarod most hallani, Isteni Uram?

- Mondjad, Numda!

 

Hosszú felsorolás következett. A só mellett szerepeltek benne – ahogy már mondta – arany, ezüst, drágakő és az avanai fazekasok híresen szép edényei, bor és illatszerek. Végül megráztam a csengőt, hogy világosan lássam, mit is kér Demgal. Azután Numda szaladt ki, hogy az egyik bőrzsákból behozza a nyersércdarabokat. Még indulás előtt a lelkére kötöttem, hogy mindenképpen hozzon magával, ha Demgal engedi. Hematit volt, legalább hatvanszázalékos vastartalommal. Újra elkapott a láz, mint mikor Ordsu a kést mutatta. Én teremtem meg a vaskorszakot Avanában! Még sokáig számoltunk, és másnap kora reggel tovább folytattuk, de akkor már ott ült Tamikisz és Pehnemer is. Addig nem akartam találkozni a naunikkal, míg döntésre nem jutottam, ha kérdeznek, ne kelljen bizonytalan választ adnom. Az agyagtáblák sokaságán lassan formát öltött az, amit Avana alapítása óta, azt hiszem, soha nem számoltak végig, foglaltak rendszerbe: kiktől mit kap a város, és mit ad érte?

 

[…] 

 

Hogy elő tudjuk teremteni minden évben azt, amit Demgal kért a vasért, át kellett csoportosítanunk az áruk cseréjének évszázadok óta kialakult rendjét. Ha ezentúl nem kell a malachit, minden disbeli gályával kölest cserélhetünk gyapjúszövetért; ha több köles kerül a városba, kevesebb sós olajbogyót kell készíteni, az olajfák termésének nagyobb részéből lehet olajat préselni. Az olaj viszont – bár olajfa a többi városban is volt – mindenütt vevőre talál, sőt érte is jönnek. Ha több olajoskorsót tudunk a hajókra rakni… Ha a fazekasoknak több korsót kell kiégetni, több fát kell a Barkanban kivágni, a városba szállítani… Egymásba kapcsolódó feltételek sorozatát kellett végigvizsgálnunk, és az agyagtáblák egyre sokasodtak körülöttünk, a második nap végén már vigyázni kellett, nehogy rájuk lépjünk. Azután újra fogyni kezdtek, a leírt eredmények összegeződtek, tudtuk már, mit kell tennünk. Pehnemer ravaszsága, gyakorlati érzéke, Numda bölcsessége és Tamizisz emlékezete, melyben, akár a királyi raktárak polcain a különféle áruk, ott sorakoztak nemcsak a jelen, hanem az elmúlt hat-hét év adatai – mindez együtt létrehozott valamit, amin először mi magunk is megdöbbentünk. Ha pontosan követjük azt az új rendet, amit az agyagtáblákra írtunk, a város gazdasági élete egyáltalán nem, a Palota kincstára pedig csak átmenetileg érzi majd meg, hogy évente ennyi és ennyi arany, ezüst, illatszer és bor került a naunikhoz. Még egyszer átnéztünk mindent, hogy jól számoltunk-e, és akkor Tamizisz a fejét csóválva kimondta, amire valamennyien gondoltunk:

 

- Ha nem sikerül a naumi királlyal a szövetség, ez akkor sem volt hiábavaló munka, Isteni Uram!