Névjegy

Szobonya Péter  Szobonya Péter

Üzleti szakértő, a Compleo Kft. ügyvezetője és vezető szakértője, a HVCA Oktatási Bizottságának korábbi tagja, a Spinoff Munkacsoport alapítója és első vezetője, a Spinoff Kerekasztal elindítója. Jól ismeri a hazai kockázatitőke-piac szereplőit, és a pénzvilág mozgatórugóit; szűkebb szakterülete az egyetemi találmányok üzleti hasznosítása.

Compleo

banner.jpg

Portfolio blogger

Friss topikok

Portfolio hírbox

2012.06.29. 12:44 László Tóth

Egy kis nosztalgia, a 2011-es magyarországi kockázati tőkebefektetések summázata

zászló.jpgNemrég olvastam Dr. Karsai Judit: A kockázati- és magántőke ipar 2011. évi eredményei című tanulmányát, mely az EVCA által közreadott statisztikák alapján készült, és elég részletesen foglalkozik a magyarországi kockázati tőke piac 2011-es eseményivel. Ebből a tanulmányból szeretnék veletek megosztani pár, szerintem érdekes és lényeges információt a tavalyi kockázati tőkebefektetésekkel kapcsolatban. Figyelem, ahogy Halaska Gábor mondaná, csak ínyenceknek!

A régió 2011-ben változatlanul az európai befektetések közel 3%-át képviselte, azonban versenyhelyzetének romlását vetíti előre, hogy a befektetések céljára odaígért tőke volumenének itteni növekedése mindössze az európai dinamika tizedét érte el.

A magyar kockázati- és magántőke-piac 2011-ben visszanyerte a korábban jellemző második helyét a régióbeli befektetések volumenét tekintve, sőt a kilépések értékét nézve első lett a régióban. A magyar piac a Jeremie alapok tevékenységének beindulása nyomán nemcsak régiós, de európai viszonylatban is kiugró helyezést ért el. 2011-ben a korai fázisú, azaz a kockázati tőke klasszikus funkcióját betöltő kockázatitőke-befektetések értékének GDP-hez viszonyított arányát tekintve az európai mezőnyben 6. lett. A korai fázisú kockázatitőke-befektetések mellett a növekedési tőkét és a kivásárlásokat is magában foglaló európai rangsorban pedig a 14. helyre jött fel a 2010-ben elfoglalt 22. helyről.

Grafikon 2011-es kock.tőke.GDP arány.png

A 2011-es év első felében lezárt néhány nagyobb értékű befektetés nyomán a magyarországi vállalkozásokba befektetett kockázati- és magántőke értéke az EVCA PEREP_Analytics adatai szerint 2011-ben megháromszorozódott, 195 millió euróra emelkedett. A befektetéshez jutó magyarországi cégek száma pedig több mint a duplájára, 37-re nőtt. A cégek túlnyomó hányada, 32 vállalkozás első ízben kapott az adott befektetőtől kockázati-vagy magántőkét. A 2011-ben végrehajtott magyarországi befektetések értékének 80%-át a magántőke-befektetők által végrehajtott kivásárlások képviselték, a finanszírozott vállalkozások 80%-a azonban életének korai szakaszában tartó cég volt.

Grafikon 2011-es kock.tőke.befektetések.png

Míg 2010 előtt a magyar vállalkozások körében a cégek indulásához, korai fejlődéséhez és növekedéséhez biztosított klasszikus kockázatitőke-befektetések értéke és darabszáma igen alacsony volt, az elmúlt két évben a Jeremie alapok befektetései nyomán, e téren jelentős változás következett be. Megváltozott a kockázati- és magántőke-tranzakciók méretbeli eloszlása: a kis méretű ügyletek részaránya megnőtt, a nagy értékű befektetéseké pedig visszaesett. 2011-ben a befektetések értékének több mint ötöde, darabszámának pedig közel 90%-a klasszikus kockázati tőke funkciót töltött be a finanszírozott cégeknél. A korai fázisban nyújtott finanszírozás fellendülése pedig elsősorban a 2010 elején felállított nyolc új Jeremie alapnak volt köszönhető.

És ne feledjük el, hogy nemsokára indul a JEREMIE újabb köre, ami újabb befektetési alapokat, és újabb milliárdokat jelent, amelyek az innovatív vállalkozásokra várnak. Valamint a korábbi JEREMIE alapok is most érkeztek a finisbe, 2013 végéig ki kell helyezniük a még meglévő, több milliárd forintnyi tőkéjüket. Szóval érdekes időszak előtt állunk a kockázati tőke piacán az elkövetkezendő években is. Nem csak megtarthatjuk a térségben a kockázati tőke befektetések mértékével kapcsolatos előkelő helyünket, de akár előrébb is léphetünk ezen a listán. "Csak" ígéretes vállalkozásokra van szükség!

2 komment

Címkék: befektetés 2012 mások írták portfolioblogger jeremie magyar kockázati és magántőke egyesület


A bejegyzés trackback címe:

https://kockazatitoke.blog.hu/api/trackback/id/tr744618957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

is 2012.07.02. 22:08:30

Mondjuk megnéztem, és a Borsodchem volt az egyetlen igazi exit tavaly, amit kockázatitőkének lehet nevezni, mert proforma az, de annak annyi köze van a magyar átlagos mérethez, fejlettséghez, érettséghez, mint tyúknak az ABC-hez. ezen kívül semmi érdemi exit. ennél csak jobb jöhet.

László Tóth 2012.07.02. 22:39:55

@is: Igen, ez teljesen igaz, köszönöm a hozzászólást. Dr. Karsai Judit tanulmányából is ezt lehet kiolvasni. De ne feledjük el, hogy a JEREMIE I. befektetések is csak a következő időszakban érnek meg az exitekhez. Én ebben a tekintetben is komoly fellendülésre számítok a következő időszakban.