Kockázati tőke blog

Akkor nyerhetsz, ha megtanulsz versenyezni. 

Ha csak azt lesed, hogy hogyan tudnád elgáncsolni a versenytársaidat, veszíteni fogsz. Lehet, hogy egyet-kettőt sikerül kiiktatni, de közben lemaradsz a többiektől. 

Ha már előre hőzöngsz és rinyálsz, hogy "ez nem igazság, a többiek sokkal izmosabbak! persze így könnyű!", és ezért húsz méter előnyt követelsz százon, az egyenlő esélyek jegyében, akkor közröhej tárgyává válsz, és el fogják rólad könyvelni, hogy egy kis szánalmas ingyenélő vagy. 

Ha az a stratégiád, hogy igyekszel jóban lenni a bíróval, hogy szükség esetén a szabályokat úgy módosítsák, hogy a végén neked kedvezzenek, az aranyérmet esetleg megkaphatod, de mindenki utálni fog: a versenytársak és a nézők egyaránt.

Ha eleve arra játszol, hogy mindenki mást kizárjanak a versenyből, akkor befuthatsz ugyan elsőnek a célba, de senki nem lesz kíváncsi a produkciódra. 

Azon a futóversenyen pedig, ahol az ilyen trükkökkel lehet érvényesülni, csak lusta és csaló álversenyzők és korrupt versenybírók lesznek, a nézők pedig előbb-utóbb szépen elszállingóznak valami komolyabb helyre. 

Én jobban szeretem azokat a versenyeket:

• amelyeket egyszerű, tiszta és világos szabályok szerint játszanak,
• amelyeken mindenki szabadon részt vehet tetszése szerint,
• amelyeken csak a sportszerűtlenséget szankcionálják, de azt nagyon határozottan,
• és amelyeken csak az számít, hogy ki a legjobb az adott versenyszámban. 

Az igazi verseny nem egy rossz dolog, ahol legyőzhetnek, hanem egy jó dolog, amit érdemes megnyerni. De ha csak második lettél, ne bánkódj, az ezüstérem is szépen csillog; ha meg netán csak az utolsó, akkor is megérdemelsz egy vállveregetést, mert ahelyett, hogy otthon ülnél és hizlalnád a segged, vetted a bátorságot, hogy kipróbáld magad egy megmérettetésen, és ha esetleg egy kicsit edzettél is rá, az meg igazán csak a javadra válik.