Portfolio blogger

Friss topikok

Portfolio hírbox

2011.03.25. 14:52 Szobonya Péter

Új elnökség a kockázati tőkéseknél

Tegnap tartotta éves rendes közgyűlését a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (HVCA). A közgyűlésen megválasztották az Egyesület új elnökségét.

Az Egyesület szabályzata szerint az elnökség tagjait a teljes jogú tagok (azaz a befektetők) jelöltjei közül a teljes jogú tagok választják; egy elnökségi tagot azonban a társult tagok közül a teljes tagság választ.

A teljes jogú tagok által betölthető három helyre öt pályázó volt, akik közül a tagság szavazata alapján elnökségi tag lett:

A társult tagok jelöltjeként pedig elnökségi taggá vált:

Gazdasági vezetővé a tagok Szombati Andrást választották meg.

Érdekesség, hogy a teljes jogú tagok jelöltjei mindhárman Jeremie-alapkezelőknél dolgoznak; ezzel a teljes elnökség (aminek tagja még a decemberben megválasztott új elnök, Bethlen Miklós, valamint egy évig még a korábbi elnök, Oláh László is -- ha jól értem az Alapszabályt) felét a Jeremie-alapkezelők adják. 

Valamennyi jelölt programjában hangsúlyos szerepet kapott a kockázati tőkével kapcsolatos ismeretterjesztés, tájékoztatás, a tudatlanság és érdektelenség falainak áttörése (ezt már csak én ecsetelem ilyen drámainak szánt szavakkal; valójában ők sokkal tényszerűbbek maradtak). Aminek azért örülök nagyon, mert én is pont ezzel a céllal indítottam ezt a blogot.

Az elnökségnek ezúton is sok sikert!

Szólj hozzá!

Címkék: egyesület elnökség portfolioblogger hvca magyar kockázati és magántőke egyesület


A bejegyzés trackback címe:

https://kockazatitoke.blog.hu/api/trackback/id/tr972771001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása