A kockázati tőke olyan befektetési célpontokat keres, amelyekben benne látja a bombasztikus üzlet lehetőségét; annak a lehetőségét, hogy az adott cég egy kis tőkével, némi odafigyeléssel és óriási adag szerencsével hatalmas üzleti sikerré válhat. Az ilyen gyöngyszemek reményében hajlandó kockázatot is vállalni -- bár, minden ellenkező híreszteléssel szemben, ezt nem szívesen teszi. 

Az ilyen gyöngyszemek megtalálásának egyik lehetséges módja, ha olyan vállalkozások között keresgél a befektető, amelyek valamilyen műszaki újításra, valamilyen forradalmi találmányra, vagy egy egészen újszerű üzleti megoldásra építenek. A kockázati tőke ezért keresi az innovációt: mert ez biztosíthatja a  kirobbanó üzleti sikert. Egy olyan üzleti modellnek, amely nélkülözi az innovációt, korlátozottak a növekedési kilátásai. Visszatérő példám, hogy ha egy forgalmas főútvonal mellett akarsz egy huszonnyolcadik benzinkutat nyitni, akkor a finanszírozást ne a kockázati tőkétől reméld, mert bár a benzinkút önmagában lehet hogy jó üzlet, de nagyon korlátozottak a növekedési lehetőségei.  

Szóval a kockázati tőketranzakcióknál mindig van valami innováció, egy találmány, egy újszerű megoldás, egy egyedi ötlet. És az is magától értetődő, hogy MIELŐTT a befektetők eldöntenék, hogy be akarnak-e fektetni, vagy sem, ezt az egyedi ötletet nemcsak hogy megismerni szeretnék, de meg is óhajtják vizsgálni jó alaposan, körüljárni minden oldalról, meggusztálni-megszimatolni-megkóstolgatni. Ez az ő részükről végülis teljesen érthető, nyilván senkitől nem várható el, hogy először befektessen, de majd csak utólag tudja meg, hogy mibe. 

Csakhogy az ötletgazdák, feltalálók ettől teljesen kiszolgáltatottnak érzik magukat. Mi lesz, ha ellopják az ötletemet? Mi lesz, ha a befektető addig-addig vizsgálódik, amíg rájön, hogy ez az évszázad ötlete, aztán valami mondvacsinált indokkal lekoptat, majd megcsinálja az egészet maga? 

A problémára az egyik lehetséges megoldás a szabadalom, vagy másféle oltalom, segít a (új nevén) Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala; csakhát ez egyrészt korlátozottan alkalmazható, sokszor elég nehéz a gyakorlatban érvényesíteni, és az egész eljárás drága, macerás és hosszadalmas. 

De hát akkor mégis mit lehet tenni? 

Van két egyszerű szabály, amire ha a tőkebefektetőt remélő ötletgazda vagy feltaláló odafigyel, akkor nem érheti ilyen baj, nyugodtan alhat. 

1. szabály: nézd meg kivel állsz szóba!

A kettő közül ez a fontosabb, és az egyszerűbb: az óvatosság. Ez elég magától értetődőnek tűnik, nem? Pedig többször találkoztam olyan feltalálóval, aki borzasztóan óvatoskodva titkolózott a találmányával kapcsolatban; azonban, ha bárki -- hangsúlyozom BÁRKI -- megcsillogtatott előtte egy kis pénzmagot, akkor gondolkodás nélkül megosztotta az illetővel a legérzékenyebb információkat is. 

Az okos feltaláló vagy ötletgazda ezzel szemben megválogatja, hogy kivel áll szóba; és ha valakiben nem bízik, abban akkor sem (főleg akkor nem) bízik, ha az illető netán pénz ígér. 

Magyarországon nekem az a tapasztalatom, hogy a mértékadó intézményi befektetőkben (kockázati tőkealap-kezelőkben) meg lehet bízni. Honnan lehet ezeket leinformálni? 

• Meg kell nézni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének honlapját, ahol a bal oldali menüsor legfelső eleme a "Piaci szereplők", ide kattintva kapunk egy kis segédletet arra, hogy hogyan lehet rákeresni arra, hogy egy adott szervezet, cég valóban engedéllyel folytatja-e a pénzügyi tevékenységét

• Meg kell nézni a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület honlapját, ahol ugyancsak lehet böngészni a tagok között. Az Egyesület egyebek mellett az etikai normák betartásán is őrködik, külön etikai bizottsággal is rendelkezik, és ezt a feladatukat komolyan is veszik. És a személyes tapasztalataim is azt mutatják, hogy akit a tagok között látunk, azok felől üzleti etikai szempontból nyugodtak lehetünk 

Egy komoly tőkebefektetőnek ugyanis elemi érdeke, hogy az általa megismert üzleti titkokat megőrizze; ha ugyanis valakinek folt esik a megbízhatóságán, akkor az tulajdonképpen kiírta magát a piacról. 

2. szabály: a szó elszáll, az írás megmarad!

Mielőtt kiadod az érzékenyebb üzleti adataidat (üzleti tervek, könyvelési adatok, technológiai leírások, szerződések stb.), feltétlenül írass alá a befektetővel egy titoktartási megállapodást, vagy nyilatkozatot (NDA-nak is szokták nevezni az angol neve után: non-disclosure agreement). A legtöbb intézményi befektetőnek megvan a maga szövegtervezete, amit készek aláírni a részletesebb üzleti tervek és egyéb érzékeny információk megismerése előtt. Itt is érdemes azonban néhány dologra odafigyelni: 

• A titoktartási megállapodást a bizalmas információk átadása ELŐTT írjátok alá! Felejtsd el a "majd utólag lepapírozzuk" és hasonló mondatokat. 

• Ne fogadj el bármilyen szöveget! Ha nem tetszik, amit a befektető javasol, kérdezz meg egy ügyvédet, és adott esetben nyugodtan javasolj változtatásokat a szövegen! Korábban találkoztam olyan szövegjavaslattal, amely szerint a projektgazda nyilatkozna arról, hogy tudomása van arról, hogy a befektető minden átadott információt titkosan kezel majd -- mondanom sem kell, ennek a befektetőre nézve semmilyen jogi következménye nincs. És bár a konkrét esetben a befektetőre a megbízhatatlanságnak a leghalványabb árnyéka sem vetült, mégis azt kértük, hogy a szöveget alakítsuk át oly módon, hogy azt ő mint titoktartásra kötelezett is aláírja; és ebbe némi huzavona után bele is mentek. 

• Ha a szövegében nem tudtok megegyezésre jutni, keress más befektetőt! Hálistennek mostanában elég erős tőkekínálati piac van, úgyhogy ha az egyikkel nem tudtál megállapodni, majd megállapodsz a másikkal. 

Ennyi. Ha ezt a két alapvető óvatossági lépést nem hagyod ki, nem kell különösebben aggódnod az üzleti titkaid miatt. És ne feledd: attól még nem leszel sikeres üzletember, hogy a világ legjobb üzleti ötletét hétpecsétes titokként őrzöd!