Portfolio blogger

Friss topikok

Portfolio hírbox

2012.01.20. 11:10 László Tóth

Start Up! - indíts még ma vállalkozást!

Csak remélni tudom, hogy a 2011-ben vett startup lendület nem hagy alább, és 2012-ben is ott folytatódik, ahol a tavalyi évben véget ért: ígéretes rendezvényeken ígéretes startupokkal. Idén is biztosan megrendezésre kerül a Startup Underground (SUU), és én személy szerint türelmetlenül várom az European Enterpreneurship Foundation vagy a Startup Live korábbi sikeres rendezvényeihez hasonló érdekes programokat.Többek között itt tűntek fel olyan kezdő vállalkozások, mint például a Noispot, Pocket Guide vagy épp a mozgó szövet, akik később kockázati tőkebefektetésben részesültek. Az ő sikereiken felbuzdulva talán egyre több innovatív startup fog megjelenni a piacon. 

Próbálkozások arra is voltak, hogy Budapest mellett Debrecenben is kezdetét vegye a startup ökoszisztéma kialakulása, de még ennek jövőjével kapcsolatban sem hallottam híreket. Persze ez nem azt jelenti, hogy nincs is semmi mozgás, csak egyelőre nem látom azt a pezsgést, mely a tavalyi év végére volt jellemző. Lehet annak köszönhető ez, hogy még térdig gázolunk a vizsgaidőszakban, és a startuppereknek a brainstorming és az ötletükkel való foglalkozás helyett a könyvekkel és tanárokkal kell épp megküzdeniük.

Mindenesetre Start Up!, mondhatnám ilyen nagyon kreatívan! Azért próbálom itt bátorítani a startuppereket, mert soha jobbkor nem lehetne beindítani a jövő Prezi-jeit vagy Ustream-jeit (csak ne újabb facebook klónokat!). A lényeg az innováció, valami teljesen új  technológia, ötlet, üzleti modell beindítása. (Tudom, hogy mindenkinek van ilyen ötlete - erről vagyunk híresek mi magyarok! De ezt az ötletet piacra is kell vinni - ebben viszont már sajnos járatlanabbak vagyunk) Véleményem szerint kicsiny országunk nagy lehetősége az innováció. Ebben jók vagyunk, ezt kell csinálnunk. Ennek alapjai pedig a startupok. Nincsen persze szilícium völgyünk, de más lehetőségek azért vannak a sikerre. 

Egyik ilyen a kockázati tőke. A JEREMIE alapok aktívan keresik az ígéretes vállalkozásokat. Persze nehéz startupokként tőlük tőkéhez jutni, de a fentebb említett példák is mutatják, hogy nem lehetetlen. (Figyelemfelkeltésként írom, hogy a JEREMIE alapok eddigi befektetéseinek közel 40%-a az IT szektorban realizálódott!)

További bizakodásra ad okot, hogy megjelent a JEREMIE II pályázati kiírása is, amivel kapcsolatban a szakmai konzultáció január 29-ig tart. A JEREMIE II-ben már magvető tőke is lesz, ami pár 10 millió forintos beruházásokat jelent kifejezetten startupok számára.

A lehetőség egyre több, már csak a startupok és egyéb ígéretes vállalkozásoknak kell előrukkolniuk ígéretesebbnél ígéretesebb ötleteikkel. A meglévő JEREMIE alapok 2013 végéig, a JEREMIE II alapjai pedig 2015 végéig helyezhetik majd ki a tőkéjüket. Van idő, nem kell kapkodni, de azért nem árt hamar észbe kapni, és elkezdeni az ötletek kidolgozását.

2 komment

Címkék: startup 2012 portfolioblogger jeremie program


A bejegyzés trackback címe:

https://kockazatitoke.blog.hu/api/trackback/id/tr973592455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bor Gergely · https://www.facebook.com/magyar.startup.kozosseg 2012.01.20. 14:34:28

Debreceni update:
- Innovatív startup projekt indul Debrecenben, ahova fejlesztőt és csoportvezetőt/vezető fejlesztőre van igény: www.corvex.hu/hu/karrier/innodebr.html (X)
- Startup ökoszisztéma ügyében háttérbeszélgetések folynak. A jelenlegi legnagyobb akadály az (emberi) erőforrás-/időhiány.

László Tóth 2012.01.20. 16:04:58

@Bor Gergely:
Köszönjük az updatet Gergely!
Ha bármiben segítség kellene, csak szólj bátran.
süti beállítások módosítása