Bertha Zsolt cikksorozatának következő része a gyerekkorban lévő vállalkozások jellemzőivel folytatódik.
A gyermekkorú vállalkozás még nem képes függetleníteni magát az alapítótól. Ez önmagában még nem hiba, de ebben a szakaszban a vállalkozás fejlődésének szűk keresztmetszete maga a tulajdonos, annak képesség- és erőforrásbeli korlátai.
Ennek két oka lehet. Az egyik, amikor a tulajdonos nem másolta le, nem “intézményesítette” saját egyedi képességeit, az általa birtokolt valamilyen tudást, know-how-t. Ilyen lehet, pl. ha a vállalkozás az alapító valamilyen innovációjára, ötletére, találmányára épül. Ekkora a cég mindig ki lesz szolgáltatva az alapító kreativitásának. Még rosszabb, ha a vállalkozás sikerének alapja a tulajdonos vevői vagy szállítói kapcsolatrendszere. Mivel ez nincs többszörözve (lemásolva, delegálva értékesítői ill. beszerzési osztálynak), tipikus, hogy a vállalkozás néhány monopól helyzetben lévő vevő vagy éppen szállító kénye-kedvének van kitéve.
A másik eset, amikor az alapító nem képes kiengedni a kezéből az operatív irányítást, minden részletről tudni akar, nem delegálja a felelősséget és nem ad hatáskört a döntésekhez. Sokszor valójában nincs is kinek, hiszen vezetőnek olyanok vannak kinevezve, akiknek nincsenek meg az alapvető vezetői képességeik -és ha rendelkeznek is velük, akkor ki vannak téve az alapító állandó “vegzatúrájának”. Az elvárások tisztázatlanok, nem egyértelműek, az alapító átnyúl a vezetői felett, nélkülük és helyettük hoz döntéseket stb.
A tulajdonosi paradoxon abban rejlik, hogy miközben a vállalkozás fejlődésének akadálya maga a tulajdonos, addig a tulajdonos napi jelenléte nélkül a vállalkozás életképtelen. A legszemléletesebb példája ennek az, amikor az (egyik) alapító meghal, vagy súlyos betegség miatt nem képes részt venni a vállalkozás vezetésében és a cég rövid idő után tönkre megy, “meghal”. Az én ismeretségi körömben ez többször is megtörtént; szomorú megtapasztalni, hogy egy virágzó vállalkozás milyen gyorsan csődbe megy az alapítója nélkül és a családnak, az örökösöknek csak a jogi csatározások, az adóssághegyek maradnak, amíg egy felszámoló karmai között végleg kimúlik a még nem is olyan rég akár több százmillió forintot érő cég.
A tulajdonosi paradoxon egy másik fajtája a “családi csapda”: Ebbe a csapdába, akkor esik bele a vállalkozás, amikor a család, amely tulajdonolja a céget nem hajlandó vagy nem képes bizalmat helyezni külsős menedzserekbe. Ez önmagában még nem baj, de ha a tulajdonjog és menedzsmentjogok nem válnak szét és a vezető(k) személyét a szakmai kompetencia és képesség helyett a vérvonal dönti el, akkor könnyen kerül a vállalkozás egy inkompetens vezető kezébe, aki módszeresen tönkreteszi a céget.
Ma a legtöbb magyar KKV (10-20 évvel alapításuk után) a gyerekbetegségek szindrómáitól szenved: az alapító még mindig a napi operatív munka mókuskerekében hajszolja magát, ahelyett, hogy kompetens, szakmailag képzett, jól motiválható menedzserekkel töltené fel a céget és maga a stratégiai munkára összpontosítana: kulcsvevőkkel, szállítókkal, partnerekkel kapcsolatépítés (golfpályán, konferenciákon, vitorlástúrán, fehér asztalnál stb), lobbizás, cégépítés, a menedzsment havi monitoringja, döntés üzletág bezárásról vagy új indításáról, felvásárlásról , külföldi terjeszkedésről stb.
Hogy hogyan lehet elkerülni vagy túlélni a fenti csapdákat, mit kell tenni ahhoz, hogy virágzó cégünk stabilan fejlődjön, míg magunk kedd délutánonként golfozhatunk? A következő bejegyzésből kiderül!
(Forrás: valtozasmenedzser.hu)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.