"A norvégokat nem lehet megfélemlíteni!" nyilatkozta bátran Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök a minap. Az a miniszterelnök, aki a múlt heti tragikus merénylet első sajnálatos epizódja, az oslói robbantás után bátran eliszkolt egy biztonságos zugba, aminek a pontos  helyszínét nem hozták nyilvánosságra; ahonnan csak valamikor estefelé merte elődugni az orrát, miután a magányos merénylő már lakat alatt volt. Biztos valami bunker vagy ilyesmi lehetett.

Én nem vitatom, hogy ilyen esetben, amikor kormányzati épületeknél robbantás történik, és nem tudjuk hogy a merénylők kicsodák, hányan vannak, mit akarnak, és hol fognak még robbantani, akkor a kormányfőt azonnal biztonságba kell helyezni. De az azért elég béna, hogy utána a norvég nép hősies bátorságáról intéz zengő szózatot az érdeklődő újságírókhoz.

Van olyan állás/szakma/tevékenység/pozíció, amihez nem elég, ha valaki okos, szorgalmas, kitartó, rátermett; bátornak is kell lennie. Szerintem a miniszterelnökség is ilyen, de ezt majd eldöntik a norvég választók a legközelebbi választásokon. Abban viszont biztos vagyok, hogy a saját önálló vállalkozás indításához bátorság kell. Amikor otthagyod az alkalmazotti lét viszonylagos kényelmét (de legalábbis az alkalmazotti életforma által nyújtott biztonságérzetet), és egy saját céget hozol létre, ott nem lehet biztonsági játékot játszani, ott menni kell mint egy tank; lelkesedésből, elszántságból, eltökéltségből, hitből.

Aki gyáva, elbukik. Aki bátor .... hát lehet hogy az is; de aki gyáva, az biztosan.